Nos itt van az első fejezet, remélem tetszeni fog, ha igen nagyon örülnék egy-két kominak :)
Puszi, T.
Puszi, T.
London, Anglia 2013
Izzadtan és könnyes arccal ébredek fel az éjszaka közepén. Nem ez az első
alkalom. Hetek óta álmok kínoznak, nem rémálmok, csak álmok. Egy bizonyos
személlyel. Valakivel, akit már régen láttam. Nem, nem a családom, hiszen akkor
egyszerű lenne megszabadulni ettől az álomtól.
Nem, valaki olyan személy jelenik
meg az álmaimban, akivel évekkel
ezelőtt, még az X-Factor előtt találkoztam, amikor még egyszerű tinédzser
voltam.
2009 nyarán történt, akkor ismerkedtem meg Vele. Anyával és Gemmával elmentünk nyaralni Anglia déli partjaihoz. Ő is ott nyaralt az anyukájával, ugyanabban a szállodában voltunk. Tulajdonképp a szálloda recepcióján láttam meg először, egy cserepes növény mögül figyeltem, ahogy átveszik a szobakulcsot, addig figyeltem, amíg be nem szálltak a liftbe. Aztán legközelebb a parton láttam, nem tudtam oda merjek-e menni hozzá. Végül rávettem magam és két üdítővel a kezemben elindultam felé. Istenem, olyan béna voltam, -mosolyodok el saját ügyetlenségemen - ugyanis a kezemben lévő folyadékot mind rá öntöttem, mert felbuktam a saját lábamban vagy a levegőben?
Szóval mielőtt bármit is mondhattam volna neki nyakon öntöttem narancslével. Nem egy túl jó kezdés. De ő nem volt dühös, nevetni kezdett, amit nem értettem. Még most sem értem miért, de már mindegy. Az a három hét, amit együtt töltöttünk azon a nyáron a kedvenc időszakom még az X-Factor előtti időkből. De minden jónak vége lesz egyszer. Véget ért a nyár, mi haza jöttünk Holmes Chapelbe, Ő visszament Amerikába. Három hét, ennyi jutott nekünk, nem tartottuk a kapcsolatot, tudtuk, hogy felesleges lenne. Azóta nem tudok róla semmit és most róla álmodok, pedig már nagyon rég nem gondoltam rá. Senkit nem szerettem azelőtt annyira, mint őt… és azóta se.
Átfordulok a másik oldalamra és az éjjeliszekrényen lévő órára nézek, majd a paplant lerúgva magamról kikelek az ágyból. Felállva nyújtózkodok egyet és elnyomok egy ásítást is. A fürdőszoba felé veszem az irányt, megnyitom a zuhanyt, és amíg várom, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen a víz belenézek a tükörbe. A szemeim megint pirosak és be vannak dagadva. Ma délelőtt interjúnk lesz, kíváncsi vagyok Lou mit tud velem kezdeni. Beállok a zuhany alá, behunyom a szemem és csak élvezem, ahogy zuhog rám a meleg víz, persze a gondolataim közben visszakalandoznak hozzá. Én 15 voltam, ő meg 14, sokan azt gondolják olyan fiatalon még nem lehet szerelmes az ember, de ezt hiszem velünk valami nagyon különleges dolog történt azon a nyáron. Biztos vagyok benne, hogy szerelmes voltam belé, hogy tényleg szerettem, és hogy talán még most is szeretném. Sok lánnyal jártam, de egyiket sem lehet hozzá hasonlítani, egyik se volt olyan, mint Bonnie.
- Harry igyekezz! Paul itt lesz fél órán belül! – hallottam meg Liam hangját a szobámból. Elzártam a zuhanyt, kiléptem a fülkéből és egy törölközőt az ágyékom köré tekertem egy másikat pedig a fejemre dobtam. A hajamat dörzsölgetve léptem be a szobámba. Egy alsót magamra kaptam, a ruhákkal nem annyira törődtem, hiszen úgyis felöltöztetnek majd minket. Lementem a földszintre és a konyha felé vettem az irányt. Niall ült ott egyedül és nyamogott egy hatalmas szendvicsen, ami teli volt különféle dolgokkal.
- Jó reggelt – mondta teli szájjal. A hűtőhöz mentem és kivettem belőle a tejet.
- Reggelt – válaszoltam kedvtelenül. Kivettem a müzlit és egy tányért a szekrényből majd levágódtam én is az asztalhoz és elkezdtem a gabonapelyhemet rágcsálni.
Pár perc múlva a nyugodalmas csöndet megtörte két visítozó idióta és Liam, aki próbált nekik valamit magyarázni. Nem igazán foglalkoztam velük, csak ettem tovább. Persze Liam azonnal kiszúrta, hogy valami nincs rendben, nem hiába ő a DaddyDirection.
- Megint az álmok, Harry? – ült le mellém és végül már mind a négyen engem vizslattak. Nem válaszoltam csak bólintottam egyet és ettem tovább. Senki nem szólalt meg, nem lehet erre mit mondani, hiszen nem egy konkrét dolog miatt vagyok napok óta olyan amilyen. Egy hülye álom miatt ébredek sírva, én se tudok mit tenni ellene. A csöndet egy hangos dudaszó szakította meg, Paul. A tányért a mosogatóba tettem, belebújta a cipőmbe és magamra kaptam a dzsekimet és elsőnként léptem ki a hideg, londoni levegőre. Beültem a kocsiba és mormogtam egy köszönés félét Paulnak.
- De morci valaki ma reggel – nézett a visszapillantó tükörbe a menedzserünk miközben elindultunk a rádió stúdió felé.
- Megint rémálma volt – tájékoztatta Louis a rossz hangulatom miértjéről.
- Nem rémálom – szóltam közben. A fejemet a hideg ablaknak támasztva néztem a városi sürgés-forgást. – Csak egy sima álom – tettem hozzá.
- Akkor miért sírsz miatta? – kérdezett rá lényegre Zayn, igen ő mindig ráérez a dolgok lényegére. Erre a kérdésre nem tudtam mit válaszolni, fogalmam sincs miért sírok miatta, hiszen nem egy rossz emlék, nem is ijesztő, hiszen hogy is lehetne az. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással. Végül megszólaltam, de egyáltalán nem a témával kapcsolatban.
- Haza megyek egy hétre. Nincs semmi fontos dolgunk az következő pár hétben, ugye Paul? – éreztem magamon a többiek tekintetét, de nem fordultam feléjük, továbbra is a várost néztem.
- Nincs. Mikor akarsz menni? – nézet rám megint a visszapillantóból.
- Az interjú után összepakolok és még ma haza megyek.
2009 nyarán történt, akkor ismerkedtem meg Vele. Anyával és Gemmával elmentünk nyaralni Anglia déli partjaihoz. Ő is ott nyaralt az anyukájával, ugyanabban a szállodában voltunk. Tulajdonképp a szálloda recepcióján láttam meg először, egy cserepes növény mögül figyeltem, ahogy átveszik a szobakulcsot, addig figyeltem, amíg be nem szálltak a liftbe. Aztán legközelebb a parton láttam, nem tudtam oda merjek-e menni hozzá. Végül rávettem magam és két üdítővel a kezemben elindultam felé. Istenem, olyan béna voltam, -mosolyodok el saját ügyetlenségemen - ugyanis a kezemben lévő folyadékot mind rá öntöttem, mert felbuktam a saját lábamban vagy a levegőben?
Szóval mielőtt bármit is mondhattam volna neki nyakon öntöttem narancslével. Nem egy túl jó kezdés. De ő nem volt dühös, nevetni kezdett, amit nem értettem. Még most sem értem miért, de már mindegy. Az a három hét, amit együtt töltöttünk azon a nyáron a kedvenc időszakom még az X-Factor előtti időkből. De minden jónak vége lesz egyszer. Véget ért a nyár, mi haza jöttünk Holmes Chapelbe, Ő visszament Amerikába. Három hét, ennyi jutott nekünk, nem tartottuk a kapcsolatot, tudtuk, hogy felesleges lenne. Azóta nem tudok róla semmit és most róla álmodok, pedig már nagyon rég nem gondoltam rá. Senkit nem szerettem azelőtt annyira, mint őt… és azóta se.
Átfordulok a másik oldalamra és az éjjeliszekrényen lévő órára nézek, majd a paplant lerúgva magamról kikelek az ágyból. Felállva nyújtózkodok egyet és elnyomok egy ásítást is. A fürdőszoba felé veszem az irányt, megnyitom a zuhanyt, és amíg várom, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen a víz belenézek a tükörbe. A szemeim megint pirosak és be vannak dagadva. Ma délelőtt interjúnk lesz, kíváncsi vagyok Lou mit tud velem kezdeni. Beállok a zuhany alá, behunyom a szemem és csak élvezem, ahogy zuhog rám a meleg víz, persze a gondolataim közben visszakalandoznak hozzá. Én 15 voltam, ő meg 14, sokan azt gondolják olyan fiatalon még nem lehet szerelmes az ember, de ezt hiszem velünk valami nagyon különleges dolog történt azon a nyáron. Biztos vagyok benne, hogy szerelmes voltam belé, hogy tényleg szerettem, és hogy talán még most is szeretném. Sok lánnyal jártam, de egyiket sem lehet hozzá hasonlítani, egyik se volt olyan, mint Bonnie.
- Harry igyekezz! Paul itt lesz fél órán belül! – hallottam meg Liam hangját a szobámból. Elzártam a zuhanyt, kiléptem a fülkéből és egy törölközőt az ágyékom köré tekertem egy másikat pedig a fejemre dobtam. A hajamat dörzsölgetve léptem be a szobámba. Egy alsót magamra kaptam, a ruhákkal nem annyira törődtem, hiszen úgyis felöltöztetnek majd minket. Lementem a földszintre és a konyha felé vettem az irányt. Niall ült ott egyedül és nyamogott egy hatalmas szendvicsen, ami teli volt különféle dolgokkal.
- Jó reggelt – mondta teli szájjal. A hűtőhöz mentem és kivettem belőle a tejet.
- Reggelt – válaszoltam kedvtelenül. Kivettem a müzlit és egy tányért a szekrényből majd levágódtam én is az asztalhoz és elkezdtem a gabonapelyhemet rágcsálni.
Pár perc múlva a nyugodalmas csöndet megtörte két visítozó idióta és Liam, aki próbált nekik valamit magyarázni. Nem igazán foglalkoztam velük, csak ettem tovább. Persze Liam azonnal kiszúrta, hogy valami nincs rendben, nem hiába ő a DaddyDirection.
- Megint az álmok, Harry? – ült le mellém és végül már mind a négyen engem vizslattak. Nem válaszoltam csak bólintottam egyet és ettem tovább. Senki nem szólalt meg, nem lehet erre mit mondani, hiszen nem egy konkrét dolog miatt vagyok napok óta olyan amilyen. Egy hülye álom miatt ébredek sírva, én se tudok mit tenni ellene. A csöndet egy hangos dudaszó szakította meg, Paul. A tányért a mosogatóba tettem, belebújta a cipőmbe és magamra kaptam a dzsekimet és elsőnként léptem ki a hideg, londoni levegőre. Beültem a kocsiba és mormogtam egy köszönés félét Paulnak.
- De morci valaki ma reggel – nézett a visszapillantó tükörbe a menedzserünk miközben elindultunk a rádió stúdió felé.
- Megint rémálma volt – tájékoztatta Louis a rossz hangulatom miértjéről.
- Nem rémálom – szóltam közben. A fejemet a hideg ablaknak támasztva néztem a városi sürgés-forgást. – Csak egy sima álom – tettem hozzá.
- Akkor miért sírsz miatta? – kérdezett rá lényegre Zayn, igen ő mindig ráérez a dolgok lényegére. Erre a kérdésre nem tudtam mit válaszolni, fogalmam sincs miért sírok miatta, hiszen nem egy rossz emlék, nem is ijesztő, hiszen hogy is lehetne az. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással. Végül megszólaltam, de egyáltalán nem a témával kapcsolatban.
- Haza megyek egy hétre. Nincs semmi fontos dolgunk az következő pár hétben, ugye Paul? – éreztem magamon a többiek tekintetét, de nem fordultam feléjük, továbbra is a várost néztem.
- Nincs. Mikor akarsz menni? – nézet rám megint a visszapillantóból.
- Az interjú után összepakolok és még ma haza megyek.
